Országos Színházi Találkozó 2026, Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, 3. nap
Az idén a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban megrendezett Országos Színházi Találkozó harmadik napjának versenyprogramja két különböző változatát mutatta az idegen érkezésére épülő irodalmi művek feldolgozásának. Az ismeretlent ködös múltja miatt egyfajta misztikum és tisztelet övezi. Az újdonság ténye önmagában is vonzó, és egyfajta „befektetési lehetőségként” tünteti fel az érkezőt. A hozzá való közeledés semmiképp sem csak őszinte, jóindulatú érdeklődés, sokkal inkább a tőle várt előnyök kihasználására irányuló törekvés abban a reményben, hogy az idegen anyagi vagy társadalombeli, hatalmi felemelkedés alapjává válhat. A cél szentesíti az eszközt – a korrupció, a manipuláció, a megvezetés nem ismer erkölcsi határokat és nincs tekintettel az érzelmekre.
Az érzelmi bevonódás azonban elkerülhetetlen, főleg, ha a vagyon megszerzéséhez két fiatal házasságán keresztül vezet az út. A sokak által jól ismert A Noszty fiú esete Tóth Marival című műben a Tóth család nemcsak azért érkező idegen, mert Amerikából költözik haza Magyarországra, hanem azért is, mert polgári származásával egy új, felemelkedő társadalmi réteget képvisel a nemesek által uralt világban. Az elszegényedő Noszty család félreteszi az alulról érkező, lenézett Tóthokkal szembeni fenntartásait, hogy a – számukra elképzelhetetlen módon – tisztességes munkával szerzett vagyont megkaparinthassa. Mikszáth Kálmán regénye illeszkedik Horváth Csabának a szombathelyi Weöres Sándor Színházban rendezett dzsentrivilágot feldolgozó darabjai közé, mint a Móricz Zsigmond művein alapuló Kivilágos kivirradtig vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.
Az előadásban – a rendező felsorolt darabjaihoz hasonlóan – nemcsak a beszéd, hanem a mozgás és a zene is fontos kifejezőeszközök. A színpad bal oldalán elhelyezett cimbalom népi dallamokkal festi alá a történetet. Többek között megszólal például a táncházak kedvelt dallama, az Ördög útja. A zene sokszor kíséri a ritmikus mozgást, egyes jelenetekben pedig néptáncot is láthatunk. Néhány mozdulat alkalmas egészen hosszú folyamatok, érzelmek alakulásának ábrázolására. Noszty Feri (Gyulai-Zékány István) és Velkovics Róza (Tarjáni Liza) kapcsolatát például kevésbé párbeszédes formában, inkább a mozdulatok játékában láthatjuk megelevenedni. Mari (Mari Dorottya) apja iránti tiszteletét, valamint a mintakövetést nagyszerűen kifejezi az, ahogyan a lány Tóth úrra (Szabó Tibor) tekintve ugyanolyan testhelyzetben ül le mellé.
Tóth Mari Noszty Feri iránt érzett vonzalmának megteremtését, a szerelmi szál alakulását fedezhetjük fel abban, ahogyan a Noszty fiú a ruha egy vékony szálát megfogva mindenféle nagyobb erőfeszítés nélkül képes maga után húzni a lányt, áttételesen magához kötözi a lány szívét. Kapcsolatukban szimbolikus a vadászjelenet, amelyben már nem csak Feri vadászik kiszemelt célpontjára, hanem Mari is célba veszi a puskával a korában megismert „vadászt”. A Tóth család és különösen a Mari köré szőtt háló olyan szépen alakul, hogy az első felvonás végén Máli néni (Bálint Éva), a „család esze”, a terv értelmi szerzője már elkönyvelhetőnek nyilvánítja a házasságot.
A második felvonásban azonban mégsem alakul minden a Noszty család elképzelésének megfelelően. Humoros jelenetek kísérik végig a család teljes kapcsolatrendszerét és minden létező anyagi forrásukat igénybe vevő, a korrupciót és a manipulációt sem mellőző erőfeszítéseiket. A mozdulatsorokkal ábrázolt események a rövidítésnek, a sűrítésnek is eszközévé válnak, és egy-egy szereplő mesélésével egészülnek ki. Az előadás a regény szerteágazó cselekményének valóban csak a legfontosabb, egymásra épülő jeleneteit viszi színre úgy, hogy nem érezzük hiányosnak a történetet.
A narrátori szólam és a színészek jellegzetes gesztusai, mimikájuk egymással tökéletes összhangban jellemzik a szereplők személyiségét. Feri az első jelenetekben nagyhangú, kártyás katonatiszt, később pedig az apja előtt meghunyászkodó gyermek. A találkozásakor Marival félénk és zavart fiatal férfit alakít, hatalmas gesztusai csak családja körében, illetve a Máli nénihez írt levelének felolvasása során kerülnek újra elő. Az eltúlzott mozdulatok komikussá is teszik a jelenetet. A humor forrásává válik Kopereczky (Widder Kristóf) bukdácsolása esetlen udvarlása közben, vagy Máli néni grimaszai, amelyek méltóságteljes viselkedése mellett folyamatosan ravaszságát és mögöttes szándékait mutatják. Megjelenésükben is szórakoztatóak a férfi színészek által játszott öregasszonyok, a főkötő-őrök (Hajdu Péter István, Kuttner Bálint Benjámin).
A díszlet elemeit, a szürethez szükséges hatalmas piros vödröket, zöld ládákat, valamint a lugas vázára emlékeztető vaskereteket folyamatosan átalakítják a színpadon megjelenő színészek. A nyitójelenetben a vödrökben álló, hajladozó nőalakok jelenítik meg a termékeny, gyönyörű szőlőtöveket, amelyek miatt Tóth Mihály többé már nem akar visszatérni Amerikába. A későbbiekben ugyanezek a vödrök székek, kártyázóasztalok és emelvények. A vaskeret alakítja a szüreti mulatságon a szőlőlugast, a főispáni beiktatáson az erkélyt, majd a kocsit, amelyen Feri és Mari együtt utaznak, az utolsó jelenetben pedig ugyanez egy templomot idéz meg.
A darab zárása némiképp eltér a regénytől, ugyanis más szereplő, Mari szájából hangzanak el az utolsó gondolatok, az ő felülemelkedésére helyezve a hangsúlyt. A fiatalok, Noszty Feri és Tóth Mari is a boldogságukért küzdenek, a két szereplő között mégis nagy különbségeket láthatunk. A zárókép nagyszerűen megmutatja, hogy a társadalmi státuszt tekintve a Noszty család van felül, ők veszik körbe fenyegető sokaságként Tóth Mihályt. A közöttük álló, becsületes és egyenes apa mellé azonban saját döntéséből lép oda lánya. Mari próbált szembemenni a szülői akarattal. Láthattuk a színpadon először szemérmesen titkolózó, később csalódott és összetört, majd haragos és dacos szerelmesnek, végül azonban mindenféle áskálódás ellenére tisztán és magabiztosan tud szembenézni a Noszty család tagjaival, és képes saját maga mellett dönteni.
Míg Feri csak egy keresztnév nélküli, a családnévvel jellemzett Noszty fiú marad, Tóth Mari a társadalmi nyomással is dacolva válik felelősségteljes képviselőjévé az édesapja által átadott értékeknek. A zárásként elhangzó népdal (Bolond volnék, ha búsulnék…) érzékletesen mesél Tóth Mari kimondhatatlan érzelmeiről, a búskomor dallam szövege ugyanis az elengedést és a továbblépést hangsúlyozza.
A huszadik század elején játszódó, komoly üzenettel bíró, mégis szórakoztató és fesztelen, felszabadult hangulatot teremtő előadás néhány motívuma felfedezhető az esti bemutatóban is, ez azonban kevés alapot ad összehasonlításukra. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Revizor ugyanis a jelen ábrázolásának igényével nyúl Gogol darabjához és az idegen érkezésének témájához, ezáltal pedig az ember hatalomhoz fűződő viszonyát helyezi a középpontba. Az erkölcsi kérdéseket felvető darab komolysága már az első pillanattól érzékelhető, amikor a néző belép a terembe, amelynek sötétjében zeneszó mellett sejtelmesen gomolyog a füst, és egy kopott, poros, rossz állapotban lévő benzinkútnak szinte a tövében foglalhat helyet.
A rendező a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatával együtt dolgozva azt a célt tűzte ki, hogy a darab a jelenleg nehéz helyzetben lévő beregszászi társulatról szóljon, valamilyen formában a kárpátaljai magyar közösséget tükrözze. Az előadást követő beszélgetésben elhangzott, hogy remélik, a jövőben nem csak Magyarországon, hanem Kárpátalján is előadhatják majd a darabot, ahol a közönség talán jobban megértheti az átadni kívánt üzenetet. A feldolgozott mű Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor című drámája, amelyet azonban jelentősen átalakítottak, így bár a koncepció nem tér el, az ábrázolt világ és annak szereplői, a szöveg, valamint a jelenetek mind a társulat személyes tapasztalatain alapulnak, a bennünket körülvevő világ valóságához közel álló képet festenek.
Az előadásban egy messziről jövő idegen, a revizor érkezésének híre bontja meg a kisváros nyugalmát. A korrupt település polgármestere (Ferenci Attila) figyelmezteti a lakókat az ellenőr érkezésére, és intézkedik az előkészületekről, hogy a tisztességtelen üzletek és törvénytelenségek ne derülhessenek ki. A benzinkúton tolongó, egymás háta mögött kukucskáló emberekhez közel ülve a néző is a tömeg részesének érezheti magát, akit éppen most avatnak be egy titokba.
A megérkező idegent, Hlesztakovot (Szabó Sebestyén László) – bár az elején nehezen indul a vele való kommunikáció, például felmerül a kérdés, hogy milyen nyelven is kellene megszólítani – tisztelettel veszik körül, és igyekeznek mindenben a kedvében járni. Hlesztakov megértve, hogy hatalmi pozícióba került, a városlakók önként emelik fel, és rendelik alá magukat az ő akaratának, valóban úrként kezd viselkedni. Elfogad mindent, amit kap, kifosztja a várost, átveszi a vezető szerepet a polgármestertől, és felborítja családjának működését is.
A precízen kidolgozott karakterek mindegyikének fontos szerepe van, és bár Hlesztakov, valamint a polgármester és családja – felesége (Fornosi D. Júlia) és lánya (Polyák Anita) – kiemelkednek a sorból, a többiek sem homogén tömegként mozdulnak együtt, a darab egyenként megismerteti őket a nézővel. Már az elején személyre szabott utasításokkal látja el mindannyiójukat a polgármester, a második felvonásban pedig egyenként járulnak a benzinkúton „trónoló” Hlesztakov elé kéréseikkel, egymás vádolásával, valamint a megvesztegetést szolgáló pénzzel.
Egyedül egy szereplő nem áll be a Hlesztakov bizalmába férkőzni igyekvők sorába, a helyi színház igazgatója (Mónus Dóra). A visszafogott fiatal lányból gúnyt űz a város közössége, munkáját sem veszik komolyan, a színház intézményét pedig feleslegesnek tartják. A színház karikírozása, valamint a darab megalkotottságára vonatkozó reflexiók újra és újra előkerülnek. Az előadás teremtett világából való kiszólás Hlesztakov szájából hangzik el, aki kijelenti, hogy ehhez a darabhoz nem adja a nevét, amire azt a választ kapja, hogy az előadás élőben zajlik. A cselekmény elindulása előtt egy bemondó (Sipos Ilka) által felolvasott szabályt hallhatunk – miszerint a kisebbségek nyelvén megszólaló színházi előadásokat tolmácsolni kell –, mintha még az előadás előtti fontos közlendőkről kellene tájékoztatni a nézőket. A polgármester színésznőnek készülő lánya azonban az unalom hangján reflektál erre, helyette a popkultúra elemeinek szórakoztatóbb voltára hívja fel a közönség figyelmét.
A darab különböző kulturális rétegeket ötvöz. Gogol egyes szövegrészleteinek megtartása mellett irodalmi idézetek és utalások hangzanak el benne. Az első felvonás végén az alkoholban tobzódás mámorában, a zűrzavar tetőpontján, a szétöntött benzin közepén Hlesztakov magasra emeli az égő gyújtóját. A megfagyott levegőben, a rémülettől mozdulatlanra dermedt városlakók között az „Azon az éjjel…” kezdetű monológja Kosztolányi Dezső versét idézi. Gyakran hallhatunk zenéket, angol és orosz nyelvű slágereket, a második felvonás nyitójelenete például az ABBA Money, money, money című, a feldolgozott témához tartalmában is kapcsolódó számával kezdődik.
A közéletből származó, napjainkban a közbeszédben keringő szólások és humoros utalások, a szereplők közötti folyamatos gúnyolódás, szarkasztikus megjegyzések oldják a hangulatot. Emellett rendkívül szórakoztató a szleng kifejezések gyakori alkalmazása, ami különösen a polgármester lányánál, valamint a Tiktok-trendeket imitáló, egyszerre hadaró ikreknél (Séra Dániel, Jakab K. Tamás) figyelhető meg.
A kulturális rétegek mellett nyelvi keveredés is jellemzi a teremtett világot. A polgármester lánya – szintén napjainkban meghatározó trendet követve – szláv akcentussal beszél magyarul, a városlakók beszéde időnként ukrán szavakat tartalmaz, és az idegen megszólításával kapcsolatban arra jutnak, hogy legjobb ukránul megpróbálni. Ezek az elemek egyértelműen Kárpátalja területére helyezik a történetet, az emberi viselkedés mintájaként azonban univerzális lehet az üzenete.
Ahogyan Gogol művében, az előadásban is csak Hlesztakov távozása után derül ki a „hatalom képviselője” előtt megalázkodó lakosság számára, hogy nem ő a revizor. Egy szegény, átutazó színésznek adták oda mindenüket, az ő kedvéért borították fel életüket. Hiába remélték, hogy az idegen kegyeit elnyerve felemelkednek, eljuthatnak a fővárosba, hiszen a színész csak hitegette őket, semmilyen pozícióval nem rendelkezett. A darab ezen a ponton harmadjára sorakoztatja fel a szereplőket, akik ezúttal Hlesztakov leveléből olvassák fel saját gúnyos, lekicsinylő jellemzésüket. A városlakók hagyták magukat megvezetni egy olyan ember által, aki valójában mélységesen megvetette és kihasználta őket, és támogatták a hatalmaskodását csak azért, mert saját felemelkedésük lehetőségét látták benne, ők maguk is pénzre és hatalomra vágytak. A befogadó magára is vonatkoztathatja a polgármester mondatait: „Mit nevettek? Magatokon nevettek.”
A romlott város nem száll magába a felismerés hatására, helyette egymás ellen fordulnak, bűnbakokat keresnek, és a velük való leszámolást csak egy újabb, váratlan bejelentés akadályozza meg. Megérkezik a valódi revizor, ami végleg megpecsételi a város sorsát. Megjelenése nemcsak Kárpátalja aktuális viszonyait tükrözi, hanem erőteljes történelmi utalást is tartalmaz: a málenkij robotot idézi. A feszült hangulatú zárásban a művészet utolsó megtartó erőként marad a színen.
Mikszáth Kálmán – Gyarmati Kata: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Weöres Sándor Színház, rendező: Horváth Csaba, Országos Színházi Találkozó 2026, Debrecen, 2026. június 17., Csokonai Teátrum
Gogol A revizor című műve nyomán: REVIZOR РЕВІЗОР, Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, Országos Színházi Találkozó 2026, Debrecen, 2026. június 17., Csokonai Fórum, Kóti Árpád terem
Fotók forrása: csokonaiszinhaz.hu
Az írás az Alföld Online és a Csokonai Nemzeti Színház együttműködésében valósult meg.
Hozzászólások